zelinka-fejhallgatoval

A médiában is hasonlóan működik ez. Amikor megszületett bennem az elhatározás, hogy coach legyek, még a tévében a műsorvezető társakkal beszélgettem, akik a címlapon mosolyognak. Sokan irigylik őket, vagy példaképet látnak bennük, hiszen szépek, ügyesek. Ők pedig eközben arra panaszkodtak nekem, hogy senki sem ismeri el őket, nem kapnak dicséretet. Megcsinálod amit rád bíztak, – rendben- jön a következő feladat és megy a verkli. De az is megeshet, hogy egyszer csak kivesznek egy munkából, minden előzetes jelzés és indoklás nélkül és nem tudod miért? Ez mindenkiben apró sérüléseket okoz. Mi volt a hiba, mit rontottam el, jó vagyok, rossz vagyok, kiöregedtem?   A kérdések jönnek, válaszok nincsenek, de az emberben ott motoszkál a belső hang, ami elismerésre vágyik, megerősítésre, miközben kételkedik és szorong. Ki mondja meg nekik, hogy amúgy jól haladnak, csak a vezetőségnek más irány kell?  Persze utána az érintetteknek  más  irányba kell elindulniuk, de ez akkor elképzelhetetlennek tűnik. Szerencsére egy csomó lehetőség létezik, amit akkor abban a helyzetben nem látunk, nem látjuk kívülről, nem ismerjük a saját működésünket más szemszögből, más perspektívából.

A különböző tehetségkutatók résztvevő is egy hullámvasúton ülnek. Ha valakire felfigyelnek gyorsan híressé, ismertté válik. A műsor időtartama alatt rengeteget foglalkoznak velük – bárhonnan is indultak – rengeteg tudásra, képességre, új ismeretekre tesznek szert. De mindenki nem lehet győztes. A felkapott sztárok feleslegessé válnak, és sokan nem tudnak mit kezdeni ezt követően az életükkel, pedig a felszedett tudást kamatoztatni lehetne! Ezért fontos a tudatosság, segíteni abban, hogyan tudják ezeket az értékeket pozitív értelemben az előnyükre fordítani. Közös gondolkodással, jó kérdéstechnikával el lehet jutni oda, hogy ezek a fiatalok világosan lássák, mi lehet az útjuk. Mindenkinek megvan a sajátja, csak nem tudja, vagy nem hisz benne. A médiában dolgozókra, és a sportolókra e tekintetben nem figyel senki. Egyébként a céget ketten alapítottuk, a társam hozta a coaching oldalt én meg a sport részét!  http://mediacoaching.hu/

A képzés és az egyéni coaching mellett az én feladatom a koordinálás is a cégben, hiszen képtelenség a nap 24 órájában coachingot tartani, vagyis több szakember között oszlik meg a munka. A célom az, hogy a coaching szemlélet minél több élsportolóhoz és sportszakemberhez eljusson, mivel a fiatal sportolók életében  is nagy szükség lenne arra, hogy kéthetente  leüljenek valakivel megbeszélni az aktuális nehézségeiket. Megismerjék önmagukat, saját személyiségüket, céljaikat, értékeiket, képességeiket. Mindezeket tudatosítani kell már a 17, 18 éves korosztályban, hiszen ha majd “kilépnek” az életbe,  a felnőttek világába, esetleg külföldre, akkor pontosan tudniuk kellene, hogy valóban mit érnek és hogyan tudják a különböző helyzetekben a legjobbat kihozni magukból. Ha ez hiányzik, jön a frusztráció, a teljesítményromlás.

A szakdolgozatomat abból írtam, amikor az élsportolók befejezik a pályafutásukat és átlépnek a civil életbe. Nagyon kevés  embernek sikerült ezt törés nélkül megvalósítania. Kiszakadnak egy olyan burokból ahol tisztelték őket, rajongtak értük, minden támogatást megkaptak – akár az egyesületüktől, akár pártfogóktól, akár rajongóktól – tehát minden elértek akadályok nélkül.  A civil életben ez másként működik. A korosztályuk már végigjárta a ranglétrát, tapasztalatokat szerzett, egy sportoló viszont nem tud felmutatni semmilyen szakmai múltat. Nehéz így felvenni a versenyt egy állásinterjún, pedig csak konvertálniuk kellene azt a rengeteg tudást, amit sportolóként szereztek. A kitartást, a céltudatosságot, az eredmény orientáltságot, a gyors reakció képességet, ami a váratlan helyzetek megoldását segíti, a kreativitást, a küzdeni tudást, a csapatmunkát és még sorolhatnám. De ha a sportolót felkészítjük mindezekre, hogy tudja mit ér, hogy milyen nélkülözhetetlen értékei vannak, akkor máris előnybe került a  többiekkel  szemben, és biztos, hogy tíz  cégvezetőből nyolc azt mondja: próbáljuk meg! Nézzük meg hogyan működhet a rendszerünk egy ilyen új szemlélettel.  Ha a sportoló ezt tudja, tisztában  van vele, megtanulja kezelni ezeket a helyzeteket, akkor“civilként” is boldog, teljes életet tud élni!

Ildikót ugyan sportközvetítésekre  most nem hívják, szakmai beszélgetésekre  viszont igen. Hiszi, hogy mostani munkája kapcsán egyre többen felismerik a coaching szemlélet fontosságát és eredményességét, a korábbi felkérések átértékelődve, mint szakértő, és coach érkeznek majd.

A magánéletéről annyit árult el, hogy pár évvel ezelőtt elvált  férjétől, ami egyetlen nő életében sem könnyű pláne, ha magára marad két kicsi gyerekkel. Ahogy ő fogalmazott: „helyre kellett tenni magam, átgondolni, hogy mi volt a szerepem abban, hogy válásra került a sor, hogy látom magam ebben a helyzetben? Egy darabig egyedül voltam, de 3 éve boldog párkapcsolatban élek!  Nagyon jó érzés, mikor én tanulok az egyik lányommal, miközben a párom a másikkal éppen  vacsorát készít! Amikor teljes az összhang az az igazi boldogság…