Kati néni egy szociális otthonban tengeti mindennapjait. Szobatársával, Zsuzsikával éppen a televízióban egy adománygyűjtő műsort néztek, kevés pénzükből telefonáltak egy „emeltdíjasat”, hogy ezzel is segítséget nyújtsanak. Aztán Kati néniből önkéntelenül kibuggyant az évek óta elfojtott vágy: „Én is szeretnék kérni! Nem pénzt, de még egy szaloncukrot sem, csak annyit, ha valaki el tudna hozzám jönni, és megölelne, az lenne az én legnagyobb karácsonyi ajándékom…”

   

Egyszerűen képtelen voltam elmenni a kérése mellett … bár jól tudom, hogy sok a magányos ember, akik az ünnepeket is egyedül töltik, és lehetetlen lenne mindenkinek eljutni, mégis gondolkodás nélkül felhívtam telefonon. Először meglepődött, sírt egy kicsit az örömtől, és röviden elmondta, mi is rejlik a kérése mögött.

Kati néni: „15 éve meghalt a férjem, egészséges volt, hirtelen történt, este lefeküdt egészségesen, álmában pedig agyvérzést kapott, és meghalt. ! Nagyon szép életem volt, a férjemmel szerettem kirándulni, bejártuk az egész országot, csodás volt. Az elvesztése egy óriási sokk volt, négyszer akartam öngyilkos lenni! Utána persze gondolkodtam, hogy vajon miért nem sikerült, mi dolgom lehet itt még a földön, aztán elvetettem az önpusztító gondolatot. Sajnos nem születtek gyerekeink, és nincsenek rokonaim sem. Ugyan mozgássérült vagyok, súlyos csontritkulásban szenvedek, a töréseimet különböző fémekkel meg platinákkal állították helyre. Már nem kerekesszékben ülök, abból sikerült kikerülnöm. Tréfásan szoktam mondani: van egy „Rolls-Royce”, amire  támaszkodok,  és még gurul is. Csepelen éltem, revizorként dolgoztam, most sem vagyok még olyan öreg, 67 évesen nem érzem magam annak. Viszont nagyon rosszul élem meg a karácsonyt, mióta meghalt a férjem annyira egyedül vagyok lelkileg… itt az otthonban elvagyok, már kiolvastam minden könyvet, ami a könyvtárban van, tévét nézek, de nem egész nap. Az intézetben élnek nálam rosszabb állapotban lévő emberek is, akik visszavonulnak, és kevésbé lehet kommunikálni velük. Viszont mindenkit meglátogatnak, ilyenkor engem a sírás kerülget, legszívesebben nem is néznék oda, és annyira örülnék, ha csak megölelne valaki a szeretet ünnepén!”

A néni a fővárostól 60 km-re él. Nem ragaszkodik ahhoz, hogy pont a karácsonyi ünnepeken történjen a látogatás, bármikor örülne az ölelésnek…

Szóval drága Riportalanyaim és Olvasóim, én szeretném Kati néni kívánságát teljesíteni!  Boldog lennék, ha még páran hasonlóan éreznétek…