Felemelők, az egri rapper fiúk

 

Az internetnek, na és a honlapomnak köszönhetően talált rám két fiatalember, akik elkezdtek ostromolni. Természetesen arra vonatkozott a kérésük, hogy nem írnék-e róluk, mert ők

Makra Viki 3-ik, befejező rész: „A kislány a mamájával egy kamionban menekül a háború elől”

viki

– A bábozáson kívül prózai szerepeket is játszol, illetve tagja vagy egy független vizuális mozgásszínháznak is.

– Prózai színészként az RS9 színházban van egy előadásom,

Makra Viki 2-ik rész: „Lady Macbeth és egy piros kesztyű segített”

 

Egy bábetüd születése, és a bábozás

– Hogy kezdtél hozzá?  Gondolom nem volt annyira egyszerű!

– A mostani párom segített, aki szintén bábszínész és ismertem a Bárkából. Kértem, hogy mondja meg, mi az a bábetüd?

Makra Viki 1 rész: „Én is úgy akartam rázni a fejemet, mint a majmok”

makra-viki-1

Otthagyta a középiskolát, magántanulóként érettségizett le, csak hogy játszhasson. Először musicalszínész akart lenni, később már prózai, végül bábszínész szakon kötött ki. Szerepeket kapott

Vida Ági 3-ik, befejező rész: „menet közben érheti az embert kudarc, ez benne van”

vida-agi-3

“Külföldön projekt szemlélet szerint dolgoznak. Határozott időre szerződtetik a munkavállalókat, és ha az egyik nagy feladatnak vége, akkor kapnak munkát egy másik projektben. Nálunk

Vida Ági 2-ik rész: „Az emberek 60%-a utálja azt a munkát, amit csinál”

vida-agi-2

-Sajnos az anyukák stresszesek, nagy érték a család, de jelen van a mindennapokban a létbizonytalanság, az anyuka is küzd, és még az is lehet,

Vida Ági 1 rész: „Minden a blog írással kezdődött”

Jól tudom mekkora teher hárul ma (is) a fiatal anyukákra, hány fele kell megfelelniük az életben. Többször voltam az utcán szem, – és fültanúja olyan esetnek, amikor a mama szó szerint úgy vonszolta

Főzz szívből, avagy cékla málnával és friss mentával 3-ik, befejező rész: „A főzés ugyanolyan kifejezési eszköz, mint bármelyik más szeretetnyelv…”

fozo-bemutato„Látják rajtam az emberek, hogy a gasztronómiához milyen szenvedéllyel viszonyulok. Hiszem azt, hogy a főzés ugyanolyan kifejezési eszköz, mint bármelyik más szeretetnyelv. Amikor a 

Főzz szívből, avagy cékla málnával, és friss mentával 2-ik rész: „A vakok és gyengén látók segítettek a tesztelésben”

balint-5

Bár az üzletvezetői végzettséget megszerezte, de tanulmányaiból hiányzott az érettségi. Úgy döntött, újra iskolapadba ül, és megszerzi ezt a bizonyítványt is.  Diktafonnal felvette az órai anyagot

Főzz szívből, avagy cékla málnával, és friss mentával 1 rész: „elég volt, hogy ütögették a vállamat: te vagy a legjobb séf.”

A lekvárról sokaknak a barack, vagy a szilva jut az eszükbe, de semmiképpen sem a vilmoskörte vaníliával és kandírozott citrommal, vagy a feketecseresznye, rózsaszirommal és vaníliával. Pár évvel ezelőtt pont ezért figyeltem fel