Juhász Péter igazgató beszél a javító-nevelő munkáról:

wp_20160919_14_41_53_pro

“Hogy mennyit sikerült adni, ez sokszor a szerencse, az idő, a fogadókészségtől függ, hogy honnan kell elindulni, mindig meg lehet keresni, hogy hol romlott el egy-egy gyerek élete és igyekszünk a történetét  addig visszagombolyítani. Ha onnan újra tudjuk építeni ezeket a mozaikokat, akkor egész jók az eredmények. Ha trauma érte, amire nem lehet építeni, akkor „gyógyítunk” és aztán erre már lehet építeni. Ami nehézség, hogy vajon van-e elég idő egy komolyabb pszichoterápiára, ez  szerencse, vagy a büntetőügy kérdése! Egy jó terápia sokat helyre tud hozni! Az nem biztos, hogy mindenkit vissza kell illeszteni, hiszen van, aki soha nem volt része részese a társadalomnak, ezek már mély, szakmai kérdések. Ezért is fontos, hogy ne általánosítva álljuk a gyerekekhez, hanem mindig személyre szabott módszerek, egyénre igazodó nevelési terv legyen, hogy tudjuk: honnan indulunk és mit kell elérni.

Volt olyan gyerek, akinél sokat nem értünk el, de büszke volt, hogy fél év után le tudta írni a saját nevét! Ez is egy eredmény! Mindent azt határoz meg, ahonnan jövünk. Nagy hibát követ el az a szakember, aki csak vertikálisan tekint a gyerekre, mindig hosszában kell látni. Megszakadhatok én, mint szakember, ha egy perinatális időszakra datált organikus sérülést nem veszek észre. Vagy ha egy 15 éves folyton szökik egy gyermekotthonból, ez egy tünet, valójában ez nem lényeges, ami fontos az a dolgok miértje, mi hiányzik, mit keres, mit tudok én ebből nyújtani! Vissza kell keresni, hol sérült a személyisége, ….ha kiderül, hogy korábban megerőszakolták, akkor onnantól kell vele dolgozni, ….picit olyan ez mint az építkezés, elsőként jó alapot kell készíteni.

A hozzánk bekerülő gyerekek egynegyede gyermekvédelmi gondozott, de gyermekvédelmi beutalásuknak is zömében bűncselekmény elkövetése volt az oka, tehát nem a gyermekvédelemben vált bűnelkövetővé! Köztes intézkedésként beutalják  valamilyen gyermekotthonba. Ez gyakran téves értelmezése a jognak, hiszen a családból való kiemelés egyéb indokai hiányoznak. Találkoztam több olyan fiatallal, aki soha nem tartózkodott kijelölt gondozási helyén, hiszen családja, otthona volt. Fontos a fiataloknak a kapcsolattartás is, bár vannak, akik nem a szüleiket jelölik meg. A jogszabály nem tiltja, hogy más személyt nevezzen meg kapcsolattartónak, lehet más rokon, barát, barátnő, osztálytárs anyukája, gyülekezetből egyházi személy. Két éve szabadult egy fiatal, és a mai napig tartja a kapcsolatot az egyházi közösséggel, akik segítették, munkához, albérlethez. Fontos, hogy a büntetését töltő egyénnek, legyen egy „tekintélyszemélye”, akit tisztel, akiben megbízik.

Igazgatóként sosem lehetek elégedett, amikor átvettem az intézetet, még pszichológus sem volt, ma már egy hat fős mentálhigiénés csoport dolgozik, de lehetnének heten is, tudnék még feladatokat adni. Igyekszünk mindenre figyelni, hogy különböző szakterületekről érkezzenek a munkatársak, legyen férfi-nő vegyesen, idősebb és fiatalabb egyaránt. Én hiszek abban, hogy ezek a gyerekek bármennyire is egy szigorú végzés miatt vannak itt, ők is választanak, ha nincs bizalom nagyon nehéz eredményeket elérni. Ezért szükséges a  palettát színesre tennem, programok, lehetőségek tekintetében, persze szigorúan objektumon belül. A cél az, hogy egy együttműködés keretén belül,  kicsit jobb helyzetbe hozzam őket.

Olyan szakmai kereteket kell lefektetnem, hogy minden problémára tudjak választ adni. Az érzelmi biztonság egy nagyon fontos cél, amellett, hogy én végrehajtom az előzetes letartóztatást, nagyon fontos, hogy a gyerek pillanatok alatt rájöjjön, hogy nem megbüntetni, nem bántani akarjuk. Itt olyan környezetben van, ami megvédi, segíti, támogatja és az életében ezt a nehéz periódust ki tudja használni, valamilyen pozitív hozadékkal lezárni”.