Azt tudta, hogy ezt a műtétet is Bécsben hajtják végre, természetesen előtte tetőtől talpig megtörténik a kivizsgálás, hogy nincs-e a szervezetében valami olyan dolog, ami kockázattal jár a transzplantáció során. Így került a fül-orr-gégészetre is, ahol az orvos azt állapította meg, hogy Annának orrpolipja van, ezért kockázatos lenne a műtét. A javaslat úgy szólt: először az orrpolipját kell megoperálni. Igen ám, de nem tudott oxigén nélkül létezni, és ebben az állapotában, aligha altatták volna el. Ennél a pontnál megvalósult a 24-es csapdája…. Ezt Anna is érezte, ezért feltette a mindent eldöntő kérdést: „ Azért haljak meg, mert orrpolipom van?”

Annak is tudatában volt, hogy a második transzplantációs m?tét sokkal kockázatosabb az elsőnél, és nem voltak eszközei a túlélésre, hiszen közben hétről hétre romlott az állapota. Éppen csakhogy pihegett, ülve aludt, hümmögéssel kommunikált, mert nem tudott még egy mondatot se elmondani. Végül több orvosi konzultáció után úgy döntöttek: nem igényel beavatkozást az orrpolip, és nem ítélték kockázatosnak sem a meglétét. Anna időközben haza került, hiszen „csak” az volt a dolga, hogy várja az ominózus riasztási telefont, szedje a gyógyszereket, és Fefére támaszkodva, kibírja a nehéz napokat, heteket, hónapokat…. Egy krízishelyzetben egyik bajból szokott jönni a másik, így volt ez Anna esetében is. Ugyan kaptak a TB által biztosított úgynevezett tölthető oxigénpalackot, azzal csupán annyi volt a probléma, hogy pár perc használat után egyszerűen eltűnt belőle a tartalom, elszivárgott, nagyon gyorsan. Nem kockáztathatták meg, hogy miközben egyik orvostól mentek a másikig, az indulás után pár perccel, már ne legyen oxigén!